Print logo

A Keresztény Roma Szakkollégiumok Hálózatának évnyitó konferenciája

„Ez a mi dolgunk” címmel rendezte meg a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat (KRSZH) tanévnyitó konferenciáját idén a debreceni Wáli István Református Cigány Szakkollégium szeptember 9-11. között. Mint ismeretes, a KRSZH öt éve működik.

5 éves a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat

5 éves a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat

hss

„Ez a mi dolgunk”  címmel rendezte meg a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat (KRSZH) tanévnyitó konferenciáját idén a debreceni Wáli István Református Cigány Szakkollégium szeptember 9-11. között. Mint ismeretes, a KRSZH öt éve működik, és már 250-nél is több hallgatója van a történelmi egyházak által idén már héttagúra fejlesztett szervezetnek. Az induláskor a jezsuita rend Budapesten, a görögkatolikus egyház Miskolcon, a reformátusok Debrecenben, míg a Magyarországi Evangélikus Egyház Nyíregyházán alapított intézményt az egyetemek közelségében a roma értelmiség felnevelésére. Egy évvel később a római katolikus egyház Szegeden hozta létre hasonló profilú műhelyét, majd Debrecenben is létrejött egy görögkatolikus fenntartású szakkollégium, a most induló tanévnek pedig az a sajátossága, hogy a református egyház a fővárosi egyetemeken tanulókra is kiterjeszti hatókörét, Budapesten is megkezdte működését egy református szellemiségű roma szakkollégium. Hagyomány a KRSZH-ban, hogy a tanévet közös konferenciával és tanévnyitóval indítják, ennek helyszíne évről-évre változik, Nyíregyháza után idén Debrecen volt a házigazda.

A hálózatépítő és évnyitó konferenciát a Hanns-Seidel-Alapítvány, a Polgári Magyarországért Alapítvány és az Emberi Erőforrások Minisztériuma immár hagyományosan támogatja.

Miniszteri fórum a diákokkal

Miniszteri fórum a diákokkal

hss

A program az ugyancsak hagyományosnak tekinthető miniszteri fórummal folytatódott. A roma szakkollégiumok ügye iránt közismerten elkötelezett Balog Zoltánt, az emberi erőforrások miniszterét ezúttal Sztojka Szabina és Lakatos Zsuzsa kérdezte.

Balog Zoltán a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat országos tanévnyitó konferenciáján kifejtette: a negatív jóslatok ellenére sikerült elérni, hogy egyre több roma folytat felsőfokú tanulmányokat. A hálózatnak már több mint 250 diák a tagja, és a szervezet a tanulóknak olyan pluszt ad, ami korábban hiányzott az életükből – jelentette ki. A miniszter – többek között a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat segítségével – egy olyan roma középosztály kialakulásában bízik, amely a többségi társadalommal jó együttműködésben, nem pedig a konfrontációban érdekelt. Balog Zoltán beszélt arról is, hogy az elmúlt időszakban a hazai roma közösség helyzete a mutatók alapján a szociális, az egészségügyi, az oktatási és a foglalkoztatási területen egyaránt javult. Példaként említette, hogy Magyarországon 50 ezer olyan roma család van, amelyeknél a közfoglalkoztatási programoknak köszönhetően a családfenntartónak először van munkahelye.

Langerné Victor Katalin helyettes államtitkár vezetésével plenáris kerekasztal-beszélgetést tartottak a KRSZH mindenkori elnökeinek és az intézmények igazgatóinak részvételével a szervezet múltjáról és jövőbeli céljairól, majd Balogh Róbert református lelkész vezetésével mutatkozott be a KRSZH alumni programja.

Czibere Károly a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat tanévnyitóján hangsúlyozta: a szakkollégiumoknak és az egyházaknak a “közös hajóépítésben” fontos küldetésük, hivatásuk van, akárcsak a roma értelmiségnek. A cigányság nem zárkózhat be a saját világába, nyitnia kell, bele kell szólnia a közös ügyekbe, hallatnia kell a hangját – tette hozzá.

A roma szakkollégiumi hálózatnak fontos feladata a társadalomban gyakran tapasztalható pesszimizmussal szemben a bátorítás, a remény felmutatása. Az államtitkár szerint a tanévnyitón jelen lévő diákok annak a bizonyságai, hogy lehet másfajta utat is választani, máshogyan élni.

Azt mondta, a szakkollégiumok tanárai, tanulói olyan közösséget alkotnak, amelyik képes felmutatni másoknak is, hogy minden élet számára van menekülés. Az egyházaknak az is szerepük, hogy ne hagyják ennek a közösségnek a szétesését, munkájukkal segítsék a szakkollégiumok “összekapaszkodását” – fogalmazott Czibere Károly.

Az államtitkár jelezte azt is, hogy a kormány roma felzárkóztatási politikája “a régi determinációktól és megkötözöttségektől megszabadulva” új távlatokba emelkedhet, és a jövőben az előző időszak eredményein alapuló programokat tudnak majd indítani.

Laborczi Géza, a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat elnöke összegezve a konferencia jelentőségéről és feladatáról beszélt.

„A találkozás örömét adja a konferencia. Nagyon sokfelől, különböző gazdasági, társadalmi, kulturális, vallási közegből érkeznek a hallgatók és érkezünk mindannyian, és az rendkívül jó dolog, hogy együtt tudunk lenni. Ezek a különbözőségek nem kioltják egymást, hanem egyfajta új minőség születik az egymásra figyelésből, a szimpátiából, az empátiából és az egymás iránti bizalomból. Természetesen ezek az alkalmak a találkozás örömén túl a feladatok áttekintését is jelentik. Az előttünk lévő tanévnek a feladatait világosan fölmérjük, együtt gondoljuk ezt végig. S minden intézmény aztán a maga területén tudja végezni a feladatokat, és így mint egy hálózatban, kötelékben repülve, koordináltan tudjuk segíteni a ránk bízott fiatalok életét.”